Olvasgattam egy pár hónappal ezelőtti természet világát, az egyik cikk 
Kammering Onnes hidegfizikai kísérleteiről szólt. Itt szerepel, hogy már
1922-ben megfigyelték: a hélium hűtésekor 2.2 kelvin körül technikai
nehézségek jelentkeznek, mert a folyadék felmászik az edény falán és
átmegy a külső edénybe, addig, amíg a két edényben a szint ki nem
egyenlítődik. Onnes nem fordított sok figyelmet erre a jelenségre (talán
azt gondolta, hogy technikai probléma, amit az általal kinevelt okos
labortechnikusok majd megoldanak). Csak sokkal később, valamikor
a harmincas évek közepén születtek az első cikkek, amelyek a 2.15
kelvin fölötti hélium-I és az ennél hidegebb hélium-II közötti nem kevés
eltérésről szólnak (nincs belső súrlódás, jelentősen megnő a hővezető
képesség stb).

De pontosan mi is az oka ennek a változásnak...? A 2.15 kelvin még
túl meleg ahhoz, hogy a hélium Bose-Einstein kondenzátumként
kezdjen viselkedni, neme...?

Üdv
Laci