NYELVILEG GYENGEELMÉJŰEK ÉS TREHÁNYAK KÍMÉLJENEK!!!!

Mostantól fogva monologizálni fogok! Kell egy ember, aki egy magyar listán
magyarul beszél. És nem rontja tovább a már mindenütt rongált magyar
nyelvet.

Ha a filozófia célja az, hogy tudományosan hozzáférhetővé tegye azt, ami
jelenleg nem hozzáférhető (egyetértek ezzel!), akkor kikerülhetetlenek a
metafizikai állítások. Azért kikerülhetetlenek, mert valamilyen problémára
adott válaszok. A probléma azonban az emberhez viszonyítva külső eredetű,
mert a saját gondolkodását mindenki csak a saját elméjéhez képes
viszonyítani, ha lemond valamilyen külső ellenőrzésről. A saját elmém
gondolatai azonban a saját elmém gondolataival azonosak, tehát probléma sem
jelenhet meg bennük. A probléma tehát csakis a gondolkodó emberen kívülről
eredhet. (A probléma az igazság leánykori neve.)

A problémára adott válaszok nem feltétlenül értelmetlenek, bár legtöbbször
azok. Ha mindig értelmetlenek lennének, akkor az emberiség hülye maradt
volna, mert soha egyetlen hipotézise sem lehetett volna, továbbá egyetlen
hipotézisét sem igazolhatta volna. És akkor tudomány sem lehetne.

Ha a filozófiát problémák felállítására használjuk, akkor tisztázni kell,
hogy mi az értelmetlenség? Ez ugyanis sokféle lehet, és nem egyformán rossz.
Az értelmetlenség ugyanis relatív. Például, amikor de Broglie elküldte
Einsteinnek az anyaghullámokra vonatkozó dolgozatát, akkor ő azt írta
vissza, hogy "Ön bolond!" Vagy Planck kvantált energiáját a korabeli
fizikusok hülyeségnek tartották, és ebbe ő bele is nyugodott mondván: "Az
igazság úgy terjed, hogy az ellenzői kihalnak, az új generáció pedig eleve
már a helyes álláspontot ismeri meg." És lőn! Kiderült, hogy van kvantált
energia és vannak anyaghullámok.

Attól, hogy valami önkényes és empirikusan igazolatlan, még nem értelmetlen.
Például a lélekvándorlást nem tartom értelmetlennek, mert elvileg fennáll a
lehetősége. Ha a lélek valami létező, akkor rögzíteni is lehet, és ezért nem
látom első nekifutásra, hogy miért ne létezhetne egy lélekmagnetofon? A
lélekmagnetofon birtokában felvehetném a lelkemet egy szalagra és
betölthetném egy csecsemő vagy egy tehén agyába. Más kérdés, hogy nem
létezik. A matematikusok nagyon jól tudják, hogy valaminek a lehetősége nem
azonos az egzisztenciájával.

Mi az értelmetlenség ugyanis? Az értelmetlenség kimondása mindig feltételez
egy szabályrendszert, amit az értelmetlenséget kifejező állítás vagy mondat
sért. Vagyis az értelmetlenséget nem lehet közvetlenül belátni úgy, mint
ahogy valamilyen axiómát belátunk. A szabályrendszert explicitté kell tenni,
és akkor már van jogosultság az értelmetlenség kimondására. Persze arra is,
hogy vitassuk a szabályrendszert. Belátható, hogy ez egy végtelen
regresszus: mindenre rá lehet kérdezni, és a vita magától nem szűnik meg,
csak ha elvágjuk.

A problémák kívülről eredve kognitív disszonanciát okoznak, amit csak az
elménkből kiindulva lehet megszüntetni. A megszüntetési kísérlet egy
állításban fogalmazódik meg, amely azonban szükségképpen ontológiai vagy
metafizikai állítás, mivel az állítás mindig vagy az elménken kívüli dolgok
közötti kapcsolatra, vagy elménk és a dolgok közötti kapcsolatra, vagy a két
kapcsolatra együttesen vonatkozik. Vagyis ha vannak problémáink, akkor azok
végső elemzésben metafizikai (én inkább ontológiait mondanék) jellegűek.

A magyarázó állítás státusa tehát a levegőben lóg. Kiderülhet, hogy
értelmetlen, mert minden általunk ismert szabályrendszert sért. De
kiderülhet az is, hogy bizonyos szabályrendszert nem sért, másokat pedig
igen. És kiderülhet az is, hogy egyetlen rendszert sem sért.




 .