Szerenyi Gabor
Harcom az erkelyen
Most oljek? Marokra fogtam a seprunyelet es egyelore a nyomokat
probaltam letuszkolni a parkanyrol. Nem egy gusztusos feladat.
Biliardra utalo magatartassal meg arra is figyelnem kell, hogy az utcan
lent jarok fejere ne poccintsem a guanot. Kijovok az erkelyre es
egy percen belul csupa kosz vagyok. Mindennap lemoshatnam kloros,
fertotlenitovel boven kevert vodornyi vizzel, de mar masnap piszkos az
egesz.
Nezem a makacs szurke port. Ezt kell itt belelegezni a Belvarosban.
Veszedelmesebbnek tunik, mint vegigszivni azt a pompas Romeo es
Julia szivart (Churchill kedvence!), amit jobb idokre tartogatok.
(Egy masfel centit mar elpofekeltem belole titokban.)
Most ugy szemlezem az erkelyemet, mint a hajdani brit parancsnok
El-Alamein sivatagi buckait. Hol az ellenseg? Amelyik megserti
felsegteruletem, szennyezi kornyezetem, es tessek: a vegyi fegyver,
amit bevet, marja a haz falat. Az ordogbe is, Mr. Watson,
attol tartok nem szemlelhetjuk tetlenul az esemenyeket -
mormogom magamban, lathatatlan tarsamnak.
A mamam kiserletezett a lelektani hadviselessel.
Elrettenteskeppen szerkesztett egy babut, ami a szinte szuntelen
legmozgasok kovetkezteben olyan moccanosnak sejtette
az amugy mersekelten veszjoslo madarijesztot.
Nem vettek be. Sot. Az ellenseg odaig szemtelenedett,
hogy legicsapast mert a riasztonak szant eszkozeinkre.
Nekem annyi jutott, mint a londoni polgarmesternek a
Luftwaffe bombatamadasai utan: takaritani a romokat.
Tehetetlenul markoltam a seprunyelet, de olyan elszantsaggal,
mint Old Shatterhand, az o tuzes halalt szoro hu Winchester puskajat.
Kepes lennek lesujtani egy ilyen szarnyas bombavetore?
A feltetelezett tettesek kozul kettot eszrevettem egy
nyillovesnyire a hirdetooszlop tetejen. Ezek burukkolnak?–
fuleltem a nem eppen csendessegerol kozismert Karoly koruti forgalomban.
Egykedvuen gubbasztottak. Mondjak, hogy egereket,
meg patkanyokat ugy lehet hatasosan eluzni, hogy egyet
legalabb el kell fogni, lekotozni, megvakitani, es akkor
ugy visit, hogy az osszes tobbi elmenekul. (Ettol meg igy
leirva is rosszul lettem.) Kell lennie az aljassagom kivul
mas eszkoznek is.
Alufoiabol csikokat vagtam es az erkely korlatjara erositettem.
Elegedetten figyeltem, ahogy a szel mozgatja, igy a fenye,
meg a femes zorgese tavol tartja majd a merenyloket.
„Mert ez nem galamb klozett!”- szoltam at a hirdetooszlop fele.
(Rajzszoggel meg az ablakom melle is tuztem fenyes lapot.
Lementem az utcara, felneztem, tetszett. Lelemenyes megoldas.
Csak talalgassanak a jarokelok, milyen csodafegyver szuletett.)
Masnapra a huzat a felet letepte az elharito dekoracionak.
A megmaradt reszeket a galambok alaztak meg.
A szokott modjukon. Seprunyel, kapirgalas, guanoval biliardozas,
hogy senki fejere ne hulljon, kloros vizzel lemosas, morgas befele,
„hogy az a jo neniketek!…
Az egyik tamogatojuk- egy nenike eppen- egyik nap
kenyermorzsakat szort egy auto hutojere. Gondolom urra
lett rajta a Szent Ferenc erzes. Hogy az edes kicsi madarkak
fontosabbak, mint a csunya, pofogo auto. en akkor melyen
atereztem a Bun es bunhodes Raszkolnyikovanak indulatat,
amikor agyoncsapta az uzsoras oregasszonyt. Az a kocsi ugyanis
eppen az en szegeny, huseges Rozinantem, a zorgo csontu taltos,
derek Skodam volt. am, ahogy lenni szokott- ujabb muveltseg
fitogtatas, irodalmi utalas jon!- felrealltam, nem poroltem,
a morzsakat lesoportem. Legyunk megertoek, jo szandekuak.
De azert, ha a galambokat szekrekedes kinozna, ugye ertheto,
hogy nem rohanok nekik hashajtoert?…
/Mai Belvaros: II. evfolyam 11. szam 2002 junius 10./
|
