Kedves Balázs!
HIX NYELV #979,  >:
> Nemzeti nyelvünk a magyar nemzet közös alkotása, a magyar kultúra
> elsődleges hordozója és nemzeti önazonosságunk őre.
Ezt a kérdést most nem boncolnám, mert rendszerint ekkor szoktam
magam -- identitását tartó magyarországi szlovákként -- a magyar
nemzeten kívül találni. Itt a |nemzet| fogalomnak legalább két külön,
egymással (részben) diszjunkt értelmezése fut, melyet a magyarok már a
XIX. sz.-ban olyan mesterien összekevertek (az egyiket mondták, a
másikra gondoltak), hogy sikerült elidegeníteniük 1848-ra a
nemzetiségek mérvadó köreit. Ez utóbbiak persze "jó tanulók" voltak, s
mint Lúdas Matyi, most visszaadják. De tudd, a "nemzeti nyelv"
emlegetésével a környező nyelvtörvényeket is legalizálod...
De többet erről a témáról nem írok, mert nem a nyelvről szól.
> Déry Tibor írta: "A nemzet nyelvében él."
Ennek belátásához azért két dolgot kellene tisztázni: (1) Mi a
nemzet? [Erről l. fönt] (2) Mi a nyelv? Aforizmának szép -- bár úgy
tudom, Széchenyi mondta --, de rögtön problémás lesz, amikor tettekre
akarnánk váltani: ez érv lehet bármire és az ellenkezőjére is. (Vegyük
pl. az íreket, akik nyelvet cseréltek. "Nemzet" [=önálló
azonosságtudattal rendelkező nép] voltak voltak előtte is, utána is.
Csak korábban az ír nyelvükben éltek, ma az angolban.)
De Széchenyi sem öntörvényű állításként mondta a fentit, hanem
nemzetépítő programpontként. De mára már csak felépült a magyar nemzet,
vagy még mindig nincs inherens közösségtudat, és ezt a külvilágtól való
folytonos elhatárolódással kellene pótolni? (Mellesleg az értelme is
más volt: az, hogy tanuljon meg a magyar értelmiség magyarul, és hagyja
el a német anyanyelvét. [De az ír példából láthatjuk, hogyha egy
nemzet nemzet akar maradni, akkor ehhez nem szükséges "nemzeti" nyelv.
Ha pedig nem akar a nemzet nemzet lenni, akkor csak erőszakkal lehet
egybentartani.] A kijelentés értelme pedig a legkevésébé sem az volt,
hogy vessük ki a szavak egy részét a magyar nyelvből, vagyis védjük meg
azt önmagától.)
A "mi a nyelv" kérdés megfogalmazásától sok minden függ. Én azt
mondom, hogy ha egy nyelv teljes szókincsét kicseréljük, attól még az
adott nyelv az marad, ami. Még olyan strukturális változások sem
rendítették meg a magyar nyelvet, mint pl. az európai stílusú névelők
megjelenése, az igekötőrendszer kiépülése szláv-német mintára stb.
Ettől még a nyelv az adott nyelv marad. Ide bekeverni ortológiai
kérdéseket az pont olyan aránytévesztés, mint az egyetememen az
analízis tanárnak az a vizsgáztatási szokása, hogy csak akkor fogadott
el egy levezetést helysenek, ha abban a változók ugyanolyan néven
szerepeltek, mint ahogy ő leadta (teszem azt az infinitezimális
mennyiségnek epszilonnak kellett lennie, nem lehetett pl. delta). Az
egyenlet még ugyanaz az egynlet marad attól, ha mások a változók
elnevezései, világos, hogy nem itt volt a hiba, hanem kis hatalmi
játszma eszköze lett ez. Ez így van itt is, a "nyelvvédők" nem a
nyelvet magát védik, hanem mást.
> A nyelvvédelem - amint azt a felvidéki magyarok találóan kifejezték:
> *nem mások ellen, hanem önmagunkért irányul*.
Ezt azért úgy mondanám helyesebben a nyelvvédelem nem mások, hanem
önmagunk ellen irányul. Önmagunknat frusztráljuk vele. De ha csak így
feljöttek a "felvidéki magyarok", akikről nem tudni, hogy kik lennének
kontrétan, álljon itt az új értelmező kéziszótár néhány címszava,
amelyek éppen a "felvidéki magyarok" nyomására kerültek bele, minthogy
a "felvidéki magyarok" nyelve is csak magyar és illik érteni a máshol
élőknek is: |alobal|, |bagger|, |bandaszka|, |bazén|, |bedminton|,
|bombicska|, |bufet|, |burcsák|, |chripka|, |cselenka|, |csinka|,
|csinzsák|, |dezert|, |exkurzió|, |faktúra|, |feferon|, |frajer|,
|haszák|, |horcsica|, |hranolki|, |intri|, |inventúra| stb.
Ennyit a "felvidéki magyarok"-ról és a nyelvről. Az még jellemző
példa lehet ide, hogy az többek közt az ellen az angol ellen kellene
most "megvédenünk" a nyelvet, akik a legkevésbé sem törődtek (törődnek)
azzal, hogy "megvédjék". És annak ellenére, hogy az angol története
folyamán többször volt veszélyeztetett nyelv, mint a magyar valaha is,
ennek ellenére nem tűnt el a dán-norvég, francia stb. jövevényszavak
özönében, mesterséges bevatkozás nélkül "nemzeti nyelv" lett, amelyet
most "félnünk" kell. És az angol úgy egy birodalom kommunikációs
eszköze lehetett, hogy nem volt semmi nyelvvédő szervezet, amely
valamiféle autoritásként egységes nyelvállapotot kényszerített volna
ki. Maga a kommunikációs akarat szabályozta a nyelvhasználók
távolságát: ahol volt akarat a közös megértésre, az a nyelvváltozatok a
kölcsönös érthetőség keretei között maradtak. És ez fordítva is igaz:
a távolodás az érdektelenséget jelzi; s vajon lehet-e erőszakkal
összetartani egy nyelvközösséget. Meglehet-e jogosan védeni akárkiket
önmaguktól? Ez olyan orwelli dolog lenne...
> Ennek pedig nincs több köze a fundamentalizmushoz ill. a bigott-
> sághoz, mint az önvédelemnek, vagy annak, hogy megvéded a
> családodat.
Megvédeni sok mindentől lehet a családunkat, pl. egy korábbi
időszakban a hosszú hajtól és a rockzenétől, ma a tetoválástól, a
piercingtől és a hip-hoptól... A fundamentalizmus és a bigottság éppen
a "védelmi határ" _helyének_ kijelölésében van.
> Részemről viszont csak a magyar szóval csak
> kevésbé pontosan kifejezhető fogalmakat indokolt találó jövevény-
> szavakkal kifejezni.
Ez felidézi azt a szlovák -- egyébként minősíthetetlen -- irományt,
amely azt taglalta, hogy lám a magyarok milyen alacsony fokon álltak,
hiszen még saját szavuk sem volt arra, hogy |borda|, minthogy ez a szó
szláv átvétel. Ez utóbbi tény igaz, és a szlovák szerző ezt a tényt
éppen a te fenti érveddel forgatja ki: ha már átvették a magyarok ezt a
szót, akkor bízvást a fogalmat sem ismerték, anatómiai ismeretük igen
alacsony volt.
Ez és számtalan más példa jelzi, hogy természetes nyelvfejlődési
jelenség idegen szavakkal lecserélni a korábbit (amely meglehet maga is
idegen volt, vö. |sógor| [n. Schwager] < |rér| ~ |lér| [lat. levir] <
|süv|).
_Részedről_ tehát a fenti állítás helyálló lehet, de _részemről_ --
és a nyelvtörténet tanúsága szerint a mindekori nyelvhasználók többsége
részéről -- nem. Hla istennek, ezt a konfliktust a "leben und leben
lassen" elve alapján rendezni lehet: én egy nyelvvédővel szemben sem
ágálok, hogy használja a |fantasztikus| melléknevet (hogy irodalmilag
alátámasztott példával éljünk; bár ekkor a magyar |tudományos-
fantasztikus irodalom| kifejezésnek csak a |sci-fi| lesz az
alternatívája), de te se forszírozd azt, hogy más ne használja.
> de a nem ritkán szinte bizarrnak tűnően eltúlzott jövevény-szóhasználat
Szeretném, ha a bizarrságot határoló mértéket példát adnál. De csak,
hogy világosan lásson a lista közvéleménye: én itt az információimmal,
a véleményemmel, a tudásommal kívánok jelen lenni, de a személyemmel a
lehető legkevésbé. Így bizonyos mértékig szándékoltan élek olyan
"brechti" eszközökkel, amelyek a szerző személyes távolságtartását
kifejezhetik. Ezért az, amit bizarrságnak érzel (vagy annak egy
része), akár intenciózus is lehet.
Másként megfogalmazva, de az előző bajusznál idézettekhez is
csatlakozva: Meglehet én megkülönböztetem az |angol ajkú|-t (akinek
elsődleges -- irodalmi -- nyelve az angol), ill. az |anglofón|-t, aki
nem feltétlenül angol anyanyelvű [ill. elsődlegesen angol irodalmi
nyelvű], de ezen a nyelven keresztül látja a világot, ha ki kell lépnie
az otthoni közegből. Meglehet én egy alliteráló szójátékot játszom
akkor, amikor |auktor|-t említek |szerző| helyett, mivel nemcsak
egyszerű |szerző|-re gondolok, hanem olyanra, aki |autoritás| is, azaz
a véleményét különösebb ertékelő vizsgálat nélkül elfogadjuk. Szóval
meglehet megválogatom egyes szavaimat, lehet, hogy a közlésen túl is
lubickolok egyet a nyelvben és a nyelv adta lehetőségekben. (Ez
utóbbit egyébként nem baj, ha a fogadó fél nem tudja dekódolni: a játék
és a művészet önmagáért is értékes dolog.)
> A nemzeti nagyjaink, zseniális költőink, íróink szavára való
> támaszkodás (nem az azokkal való "takarózás") pedig igenis jogos és
> méltányos. Ők nyelvünk felkent papjai. Az ő gondolatuk, szavuk,
> megítélésük szerintem "legitimál".
Egyrészt igen furcsán venné ki magát, ha most Jókai vagy Arany
nyelvén fogalmaznék itt. Másrészt tudom, hogy a nyelvnek vannak
szintjei: irodalmi nyelv, köznyelv, regionális köznyelv, tájnyelv,
zsargon, argó, szelng stb. És az elég nagy hiba, ha ezeket keverjük:
de nemcsak úgy, ha a kevésbé presztízses változatot használjuk a
tekintélyesebb" helyett, hanem fordítva is. Itt én -- az előbb
említett játékokon kívül -- a köznyelvhez közelített nyelvállapotot
használom, ahogy mindenki többé-kevésbé. Itt van vége a Guttenberg-
galaxisnak: ezen a médiumon és a hasonlóakon írni már nemcsak irodalmi
nyelven lehet. Az irodalmi nyelveket a könyvnyomtatás hozta létre, az
új eszköz létrehozza a saját nyelvváltozatát -- és a kettő nem
keverendő (vagy legalábbis ez műveltséghiányt jelez). Egyébként én is
"felkent pap" vagyok, ha másodvonalbeli is: verseket egy teljesen másik
magyar nyelven írok. És mivel tudok ezen a nyelven írni, tudom, hol a
hazsnálatában a határ: bár gyakran könnyebb lenne nekem ilyen formájú
megfogalmazást adni.
> nem sze- retnénk, hogy a Himnusz alábbi szavai anyanyelvünkre is jellem-
> zővé váljanak:
> "Szertenézett, s nem lelé
> Honját a hazában..." :((
Pedig a nyelvvédő éppen azon ügyködik, hogy az ő felfogásával szemben
beszélők lehetőleg ne leljék honukat a hazában. Aki azért nem lelé a
honját a hazában, mert vannak másmilyen honpolgárok is, mint ő, az
önmaga hazátlanítja magát (jobbik esetben; a rosszabbikban pedig a
többieket fogja hazátlanítani). De hagy jöjjek én is egy Himnusz-
idézettel: "S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára" -- ekkor
pedig az osztrákok nem lelék a honukat éppen a magyarok miatt.
Jellemző képpár, ami a
nyelvvédelemre is igaz.
|
